szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Kezdeményezni fogja a Fidesz és a KDNP frakciója, hogy az Országgyűlés vitarendező delegációkat küldjön Svédországba és Finnországba, ugyanis szerintük súlyos viták vannak a két országgal. Orbán Viktor viszont mindkét frakciót arra kérte, hogy szavazzák meg a svéd és finn NATO-csatlakozást márciusban. Kocsis Máté és Simicskó István a balatonfüredi frakcióülés után tartott tájékoztatót, amin megtudtuk: a Pegasus-ügy csupán azoknak a fejében létezik, akik szeretnék, hogy legyen. Simicskó István a tájékoztatón megerősítette: Magyarországra érkezik a pápa.

Háború Ukrajnában
„Különleges katonai műveletnek” nevezett nyílt háborút indított Vlagyimir Putyin Ukrajna ellen. A harcok 2022 február óta tartanak, a Nyugat fegyverszállításokkal és gazdasági szankciókkal nehezíti az oroszok előrenyomulását. Cikksorozatunkban minden fejleményről beszámolunk.
Friss cikkek a témában

Politikai nyilatkozatot terjeszt a Fidesz-KDNP-frakció az Országgyűlés elé – jelentette be Kocsis Máté és Simicskó István, a két párt frakcióvezetői az Országgyűlés tavaszi ülésszakát megelőző balatonfüredi frakcióülés utáni sajtótájékoztatójukon. A nyilatkozat Kocsisék elmondása szerint hét pontból fog állni, ebben a hét pontban pedig kiállnak ismét a béke mellett és felszólítják a nemzetközi közösséget, hogy mielőbb lépjenek fel a béke érdekében és kerüljék el az olyan lépéseket, amik az orosz-ukrán háború eszkalálódásához vezethetnek.

A nyilatkozatban elítélik Oroszország Ukrajna elleni katonai agresszióját, viszont ezzel együtt azt is, hogy az Európai Unió által bevezetett gazdasági szankciók nem csillapítják a háborút és nem kényszerítették térdre az orosz gazdaságot – írja az Index a tájékoztatóról. A portál beszámolója szerint a kormánypártok frakciói azt is elvárják a brüsszeli döntéshozóktól, hogy ne hozzanak olyan döntéseket, amelyeknek a gazdasági kárai nagyobbak, mint az előnyei.

Kocsisék szerint vitarendezésre van szükség, mielőtt az Országgyűlés elfogadná a svéd és finn NATO csatlakozást – amit Magyarország korábban megígért, és Törökország mellett mindeddig még nem szavazott meg. Kocsis Máté megerősítette, ami Orbán Viktor évértékelőjében is elhangzott: Magyarország az Európai Unió és a NATO elkötelezett tagja, egyúttal mindent kész megtenni a béke előremozdításáért. Elsütötték az unalomig ismert kormányzati kommunikációs panelt is, miszerint fegyverszállítmányok és szankciók helyett mielőbbi béketárgyalásokra van szükség.

Kocsis beszámolója szerint komoly vita volt a svéd és a finn NATO-csatlakozásról, mivel ezeknek az országoknak a politikusai „durván, alaptalanul közönségesen sértegették Magyarországot, most pedig szívességet kérnek”. Így arra kérik az Országgyűlés elnökét, hogy küldjön egy delegációt a két országba, hogy a vitákat sikerüljön rendezni.

A két kormánypárti frakcióban azonban továbbra is viták vannak a két ország NATO-csatlakozásáról. Kocsis Máté a tájékoztatón azt mondta, a frakciók egyelőre hivatalosan még nem döntöttek arról, hogy megszavazzák-e Svédország és Finnország NATO-csatlakozását, Orbán Viktor viszont azt kérte a Fidesz és a KDNP frakciójától, hogy támogassák a javaslatot. Simicskó István azt mondta, azért vannak aggályok a két ország csatlakozásával szemben, mert nem biztosak abban, hogy nem jelentené-e a háború eszkalációját a csatlakozásuk.

Kocsis arról beszélt, hogy egyelőre nagyon kicsi az esélye a tűzszünetnek az orosz-ukrán háborúban. Ennek szerinte az az oka, hogy senki nem a tűzszünetért dolgozik Magyarországtól nyugatra. Simicskó szerint a háború végét senki nem látja. A KDNP frakcióvezetője hozzátette, hogy senki nem ismeri Oroszország céljait, ezekre csak következtetni lehet a frontszakaszok alapján. Viszont szerinte a kifáradás látszik mindkét oldalon, viszont az még nagyon hosszú idő lesz, amíg a háború véget ér.

Ha csupán röviden is, de felmerült a Schadl-Völner-korrupciós botrány kérdése is a tájékoztatón. Kocsis Máté ezt egy félmondattal letudta: azt mondta, hogy csak a baloldali sajtó egy szűk része képzeli azt, hogy erről egyáltalán szó lenne, viszont a frakcióülésen nem került szóba. A frakcióvezető azt mondta: lezárult egy nyomozás, van egy vád, az ügy pedig most itt tart, ami a vádon kívül van, az csupán hisztériakeltés. Újságírói kérdésre válaszolva reagált arra is, hogy Völner Varga Judit igazságügyi minisztert idézné a tanúk padjára az ügyben. Erről azt mondta, hogy a védők dolga, kit hívnak be, ő ezt nem kívánja minősíteni. Kocsis később egy másik kérdésre válaszolva azt mondta: a botrány kirobbanásáig ő azt sem tudta, hogy ki az Országos Bírósági Végrehajtói Kar elnöke. Az üggyel kapcsolatban korábban több kormánypárti poltikus neve is felmerült - például Varga Judité, Rogán Antalé, illetve Nagy Ádámé, aki Rogán kabinetfőnöke - Kocsis szerint viszont aki nem áll bíróság előtt, az nem bűnös.

Hasonló választ adott Kocsis a Pegasus-ügyet firtató kérdésre is: azt mondta, hogy az Európai Parlament az ügyben felállított vizsgálóbizottsága prekoncepciókkal érkezett Budapestre, ők maguk pedig egy politikai testület. Szerinte az ilyen jellegű testületeknek a saját házuk környékén kellene vizsgálódniuk az ottani korrupciós ügyekben. „Ez az ügy csak azok fejében létezik, akik szeretnék, hogy legyen” – mondta az utóbbi évek legnagyobb megfigyelési botrányáról a frakcióvezető. Hozzátette: minden magyar hatóság átvizsgálta az ügyet és megállapították, hogy nincsenek törvénytelen lehallgatások Magyarországon.

A frakcióvezető ezután arról beszélt, hogy Magyarország politikai nyomás alatt van azok részéről, akik az országot háborúba akarják sodorni. Kocsis itt megengedett magának egy dollárbaloldalazást is: azt mondta, rájuk gondolva akár anyagi érdekeltsége is fűződhet a háborúpártiaknak ahhoz, hogy politikai nyomást helyezzenek az országra.

Kocsis újságírói kérdésre válaszolva cáfolta, hogy a kormány elvonná a közvilágítás működtetését az önkormányzatoktól. A frakcióvezető azt mondta, nem tárgyaltak ilyenről és nincs is ilyen javaslat a kormány, vagy a frakció előtt. A közvilágítás az önkormányzatok feladata és az is marad – jelentette ki.

Orbán Viktor évértékelőjében arról is beszélt, hogy Magyarországon Európa legszigorúbb gyermekvédelmi törvényét kell megalkotni, ehhez viszont egyelőre hiányoznak jogszabályok. Kocsis ezt a tájékoztatón azzal egészítette ki, hogy várhatóan új javaslatokat fognak benyújtani a törvényhez.

A frakcióülésen Orbán Viktor harcias beszédet mondott, amiben megnevezte Magyarország ellenfeleit is, erről itt írtunk bővebben:

Orbán a háborúban nem szurkol senkinek és megnevezte a kormánypártok ellenfeleit

A miniszterelnök az ellenfelek közé sorolta a „háborúpárti nemzetközi érdekcsoportokat", például Biden-adminisztrációt. Szombati évértékelő beszédét követően szerdán a Fidesz-KDNP-frakciószövetség tagjaihoz szólt Balatonfüreden az Országgyűlés hamarosan kezdődő tavaszi ülésszaka előtt Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke. Beszédében - ahogy az eseményről beszámoló Magyar Nemzet fogalmazott - „egyértelmű, világos alapokat" fektetett le a következő időszakra.